2013. november 5., kedd

4.rész. #A félelem

Örülök a több, mint 160 megtekintésnek, de ez nem elég. Lassan lehetne több is! És ha már ennyien nézitek az oldalt akkor miért nem komiztok? Remélem ehhez a részhez több komi lesz! Remélem azt is, hogy tetszeni fog! :) Jó olvasást!:)

Bármennyire is akartam, hogy megtörténjen nem engedhettem a csábításnak. Megfogtam kidolgozott mellkasát, ami már csupasz volt,és eltoltam magamtól.
-Bocsánat. -mondta lehajtott fejjel.
-Semmi baj! Most inkább megyek aludni. Jóéjt. -mondtam majd adtam egy puszit a homlokára.
Bebújtam az ágyba. Próbáltam elaludni, de csak gondolkozni tudtam. Nagyon szerettem volna, hogy megtörténjen. Nehezen tudtam ellent mondani.
De mivan ha csak Selena elfelejtésére kellek neki? Vagy csak, mert olyan kedve volt? Nem akartam, hogy így történjen meg köztünk az első.
Igazából nem is ismer és én sem őt. Gondolkozásomba végül belealudtam.
*Justin szemszöge*
Még egy ideig kint voltam miután ő már bement. Gyönyörű lány. Annyira szép és kedves.. Nem akarom, hogy azt higgye kiakarom használni csak nem bírtam magammal.
Mikor megéreztem illatát és amikor simogatni kezdett elszakadt a cérna. Nem tudom mit érzek hiszen még nem is ismerem.
Talán tényleg túl elhamarkodott volt ez a döntés. Reggel majd kárpótolom valamivel. Amikor már álmosodni kezdtem bementem a szobámba majd lefeküdtem,és pár perc múlva már aludtam is.
-Reggel-
*Bianca szemszöge*
Hallottam a konyhából zajokat ezért kimentem. Persze Justin ügyetlenkedett. A feje tiszta liszt volt.
-Jézusom! Justin! Te mit csinálsz? -kérdeztem nevetve.                              
-Rántottát.
- És ahhoz mióta kell liszt? -mosolyogtam rá.
-Őőő…nem tudom.
-Ohh, te! -kacagtam nagyokat.- Add ide, át veszem. Menj el tedd rendbe magad. -anyáskodtam felette,persze szót fogadott.
Amíg ő készülődött addig én rendbe tettem a konyhát, megcsináltam a rántottát és tálaltam.
-Huu, ezt hogy csináltad 10 perc alatt? -kérdezte meglepődve.
-10 perc? Inkább fél óra. -kacsintottam rá, majd mosolyogtam egyet. Megreggeliztünk.
-Fél 11-
-Haza kéne mennem.
-Nee, maradj velem egész nap, kérlek. -kérlelt Justin, tudta, hogy úgyse tudok nemet mondani,de erőt vettem magamon.
-Nem Justin! Haza kell mennem. Majd délután találkozhatunk oké? - kérdeztem miközben rá mosolyogtam.
-Rendben! -mondta majd sóhaj mire én csak rá kacsintottam.
 A vízes ruhám már megszáradt úgy hogy felvettem.
-Hazaértünk-
Kiszáltunk a  kocsiból.
-Köszönök neked mindent! - fordultam felé, majd átöleltem.
-Én köszönöm neked ezt a csodás napot és estét. -majd adott egy puszit az arcomra.
-Szia! - köszöntem el, majd dobtam egy puszit.
-Ne felejtsd el a délutánt..megígérted. Majd írok üzit. Szia!. -mosolygott rám, és ő is dobott egy puszit.
Bementem a házba. Láttam, hogy Holly ott ül a kanapén anyúval kisírt szemekkel.
Veled meg mi történt? - rohantam oda hozzá.

2 megjegyzés: